Skip to content

te még hiszel a télapóban?!

November 12, 2017

szülőként nagyon fontosnak tartom, hogy képesek legyünk ünnepeket teremteni a családban. nagy öröm látni a gyermek izgatott várakozását, együtt készülődni – “hogy a picsába faragjam be ezt a kurva fát a talpazatba?! – és közösen ünnepelni.

én ebben hagyományosan nem vagyok valami jó. a hétköznapi sikereket is nehezen tudom megünnepelni, a nagy, össznépi ünnepektől meg valahogy mindig kivert a frász. valószínűleg ebben nagy szerepe van a saját gyerekkoromnak, az én családom tradícióinak; illetve azok hiányának. a boltokban tapasztalható tömeghisztéria is taszít. szerencsére Dóri sokkal jobb ebben nálam és fantasztikus atmoszférát tud teremteni akár húsvétkor, halloweenkor de legfőképpen karácsonykor. ő egy nagy karácsony rajongó. sokat beszélgettünk arról, hogy kéne csinálnia egy olyan karácsonyi kütyüboltot, ami egész évben nyitva van.

az ő nevelőapja (Emi mű-nagyapja/morfar-ja) évtizedek óta csodálatos telapó performanszokat tol minden karácsonykor. az alakítás kiemelkedő színvonala többek között köszönhető az előadó művészi múltjának, a kemény vonalas keresztény lengyel származásának és a vágynak, hogy a családban a gyerekeket boldoggá tegye.

2016. karácsony – a mikulás sikeresen elvarázsolta a gyermeket és az anyukáját

én a szocializmus gyermeke vagyok. a karácsony ünnepe többször átértékelődött az életemben. kiskoromban sem hittem a télapóban – akit a full antiklerikális rezsim leválasztott a keresztény ünnepről (lásd még gyedmaróz), sőt picit haragudtam is rá. soha nem felejtem el az első találkozásomat vele anyámék céges rendezvényén.

5-6 éves lehettem, mint most Emilie és egyértelmű volt számomra: a színpadon lévő nagyszakállú egy mezei bácsi jelmezben. ehhez képest név szerint kihívott minden gyereket egyesével és felsorolta az érdemeiket, majd megajándékozta őket az éves teljesítményük alapján. nagyban hasonlított a helyzet a végítélethez. az inputot pedig nyilván a szülők szolgáltatták, hiszen neki nem voltak természetfeletti képességei.

feszülten vártam a soromat, de nem volt sok köszönet abban, amikor végre eljött számomra az igazság pillanata. emlékeim szerint kaptam egy rendes lebaszcsizást amiért túl eleven gyerek voltam és sokat rosszalkodtam. jutalmam a nyilvános megaláztatáson felül egy virgács volt és asszem narancs – amit utáltam – meg tán egy tejbevonó masszából készült “csoki” mukilás.

14 éves korom környékén, a rendszerváltás egyik hozadéka az volt, hogy hirtelen megint mindenki keresztyén lett. a karácsony szentté vált meg áldottá. én vegyes családból származom, sikerült elkerülnöm mindenféle egyházi interakciót. aki a szüleimnél szekulárisabban tudja nevelni a gyerekeit az hazudik. nagyanyám bepróbálkozott párszor egy keresztelővel nálam, de már fiatalon is voltam annyira éleslátású, hogy kivédjem a ceremóniát és a vele járó bélyeget. számomra olyan ez, mint manapság a biológiai és társadalmi nem kérdése: majd eldönti a gyerek 18 éves korára hogy hová szeretne tartozni.

szóval ez a keresztény vonal nem segített nekem abban, hogy közelebb kerüljek a karácsony szelleméhez. ahogyan az sem, hogy ekkorra már elváltak a szüleim és ezért minden december 24-26. között körbe-körbe kellett utaznom a városban, hogy mindehol, mindenkivel külön-külön ünnepelhessek (egyik szülő, másik, aztán külön a nagyszülők mindkét vonalon). eszméletlen fárasztó volt, teljesen kimerültem minden évben.

ekkoriban volt az is, hogy önszorgalomból elkezdtem érdeklődni a zsidó gyökereim iránt. hasonlóan megannyi holokauszt túlélőhöz az én nagyszüleim sem akartak hallani a zsidó származásról és a hagyományokról; nevet változtattak, titkolták, szégyelték azt, ami velük történt a háború alatt.

életem első hannukáját 21 évesen egy kibucban ünnepeltem. addigra már azt is tudtam, hogy karácsonykor a keresztény kultúrkör egy random zsidó csávó gyanús körülmények között lezajlott születését ünnepli. ráadásul akkoriban jártam betlehemben ami jobban hasonlított egy putrira, mint valami szent helyre.

szülőként próbálok mindent átadni a gyermekünknek, ami nekem fontos vagy örömet okozott kiskoromban. azonban az ünnepek terén szkeptikus vagyok és sokáig csak próbáltam megúszni őket. hála Dórinak lettek rendes ünnepeink a családban, Emilie pedig imádja őket.

a legkedvencebb kedvence a karácsony. már a telet is azért várja, mert tudja hogy akkor jön a télapó.

egészen jól elboldogul már a betűkkel, ezért arra gondoltam, hogy írni kéne egy kívánság listát idén. kis szülői segítséggel tegnap nagyjából összeállt a dolog:

 

svédül nem olvasó kedves olvasóink kedvéért a levél így szól:

kedves télapó!

szeretnék:

  • shopkins házat
  • barbie konyhát
  • kezeslábast
  • num noms figurákat

szeretlek télapó.

puszi és ölelés: Emilie

annyira édes ez az egész. miközben ezt a bejegyzést írtam idejött hozzám és látta, hogy a levele fel van töltve. azt kamuztam neki, hogy éppen most küldöm el a télapónak – a hagyományos posta már nem menő.

rettenetesen megörült a hírnek és kitalálta, hogy idén karácsonykor ő is télapónak fog öltözni. el is szaladt a szobájába, majd néhány perc múlva így tért vissza:

ruhapróba

fantasztikus a lelkesedése, az hogy neki teljesen mást jelent ez az ünnep, mint nekem és rendkívül hálás vagyok amiért megtapasztalhatom ezt az ártatlan örömöt. az én istenem őrizze meg sokáig!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s

%d bloggers like this: